Egy vadászkutya izgalmas, feledhetetlen életét mutatja be ez az írás. A vadászatban nélkülözhetetlenek a kutyák, de nem minden vadász alkalmas a kiképzésére, sokan még a betanított eb vezetésére sem. Dzsina élete és halála bontakozik ki a történetből, aminek hangulata a régmúlt időket idézi.
Lehet a vadásznak a világ legcsillogóbb, legkiválóbb puskája, lehet bármilyen biztos kezű lövész, nem mondhatja el magáról senki, hogy a találat után még soha nem ugrott el a vadja. Egyedül a kutyának van képessége arra, hogy a sebzett, vagy a már dermedt vadat orrával kiszimatolja. Egy fiatal vadász első kutyájának, egy szlovák kopónak történetét olvashatja a kedves olvasó ebben a történetben.
Ebben a történetben a vadászat, a vad elejtése másodrendű szerepet kap. Az ember értékrendjéről szól, lemondásról, áldozat vállalásról, megpróbáltatásaink értelméről. Minden napnak van öröme, és minden lemondás kamatostól megtérül.
Az alzheimer alattomos kórság. Kitörli az ember fejéből, ami valaha fontos volt, sőt mindent, ami emberivé teszi. Szemem láttára vált üressé a tekintete annak a férfinak, aki a legnagyobb örökséget hagyta rám, a természet szeretetét. Gombázós hajnalok, kunyhós reggeli, hamuban sült krumli kavarog emlékezetemben, amiket átéltem vele. Ma gyakran ülök ezen a vidéken vadra várva, s egy-egy vén fa, a tarló, a mező illata, boldog gyermekkoromat idézi, s vele apám emlékét. Szürke, egyszerű kis ember volt, de nagy dolgokat hagyott rám.
Ebben a történetben magammal viszem az olvasót a természetbe. Megmutatom a hajnal gyönyörűségét, az erdő ébredését, a felkelő nap fényét. Érezni fogja a tarló illatát, a nyár perzselő melegét, hallhatja a szarvasok csörtetését, a bika zihálását, a vaddisznó konda apró lépteit, és ott lehet velem, amikor az esti némaságot fegyver csattanása töri meg.
