Szeretettel üdvözlöm a kedves látogatót honlapomon.
A nevem Híves Tóth Éva, Közép-Szlovákia déli részén, egy kis községben élek. Otthonom területének csodaszép mezsgyéi már gyermekkoromban rabul ejtették a szívem, majd életem delén a vadászat, mindent elsöprő hurrikánként ragadott magával. Beleolvadtam abba a varázslatos világba, ahol az ember lelke egy csapásra megnyugszik, elsimul, és ahová újra és újra visszavágyik. A vadászat számomra elsősorban erdőt, mezőt, friss levegőt jelent. Tölgyfát, nyári szellőt, mely a búza érett kalászainak illatát hozza felém, napnyugtát és teliholdat, didergető hajnalokat, tücsökzenét, madárdalt, és megannyi szívdobbanást.
A vadászirodalom sok-sok fejezete felidézi mindezt a szépséget, hogy aki olvassa, akkor is ott lehessen, amikor épp “nem lehet ott”, és csakis az érti meg szavát, aki átélte, tapasztalta, látta, hallotta, szagolta. A természet felülmúlhatatlan csodái és a vadászat káprázata egészen elvarázsolt, és egy hirtelen jött késztetés nyomán papírra vetettem egy-két átélt élményemet, mire rájöttem, hogy e tevékenység kedvemre való, megnyugtat és örömet okoz. Ha valami fenséges, kifogástalan irodalmi műre számít a kedves olvasó, ki kell, hogy ábrándítsam. “Vadászélmény-beszámoló” – így nevezném az én kis novelláimat, melynek csattanója túlnyomórészt a vad elejtése, egyéb gondolataimmal, a természet szépségének csodálatával, Isten-közeli érzésekkel fűszerezve. Vadászmesterem a párom, aki bevezetett a vadászat titokzatos berkeibe, nélküle üres lenne a fabula, és talán az életem is. Szívemhez közel állnak a vadászkutyáink, akikről gyakran beszámolok történeteimben. Bea, az első szlovák kopóm külön fejezetet érdemel, és az ő története biztosan nem fog csalódást okozni az olvasó vadászembernek.
Köszönöm, hogy felkeresett, és még inkább, hogy olvas!